Egy jó sztorira mindenki figyel

Tartalomgyár

Mintha már ott is lennénk

Avagy miről posztoljon egy szálloda

hotel.jpgAmikor valaki nekiáll az interneten szállást keresni, igazából azt szeretné megtudni, hogy milyen élmény lehet az adott hotelben tartózkodni. A közzétett információk alapján azt próbálja elképzelni, hogyan érezné magát, ha már ott is lenne. Ehhez pedig a szálláshely honlapjának nem elég tényszerűnek lenni. Egy atmoszférát kell átadni.

Mutassuk be a szállodát
Magától értetődő, hogy a hely bemutatásával kell kezdeni - de nem mindegy, hogy hogyan.  Bizony sok hazai szálláshely ezen a téren még kihívásokkal küzd.
Egyrészt nem érdemes a szállodáról sokat írni, mert nem fogják elolvasni. Ugyanakkor nem elég feltenni egy halom, telefonnal készített képet a hotelről azt remélve, hogy ezektől megjön a vendégek kedve a foglaláshoz. Profi képek kellenek, kívül, belül, szobákról, közös terekről, megfelelő információkkal. Ezeket a "triviális" tartalmakat is részletezzük a továbbiakban. 
Ha a szállodának - a márkának, az épületnek - története van, akkor biztos vannak benne izgalmas fejezetek, sztorik, amik mások számára is érdekesek lehetnek. Ha nincs története, akkor a környéknek biztosan van!

Stock fotót ne
Egy-egy szállodában annyi, de annyi fotótéma van. Igen, a szállodai marketing fontos témája, hogy mutassunk mosolygó arcokat. Igen, ez kell, s nyilván nem lehet egy hivatalos fotózással a vendégeket zavarni. Akkor keressünk hozzá modellt, de legalább a háttér mutassa a helyet, ahol vagyunk.

Ne maradjon le a képaláírás
Több szállodai honlapon látni képgaléria menüpontot, szép képekkel. A legtöbb helyen hiányzik a "képalá", azaz egy rövid, vonzó mondat arról, hogy mit látunk!
Bár a képgaléria általánosan elterjedt megoldás, azért marketingesként tudjunk róla, hogy ez már eléggé múlt századi maradvány. Gyönyörű lenne a képeket is dinamikusan, a látogató érdeklődésére szabva kiszolgálni. Erre (is) szolgálnak a marketing automation rendszerek.

A környezetet se felejtsük el
"Páratlan kilátás" - hirdeti az ajánlat egy szálloda honlapján. Ne (csak) írjunk róla, mutassuk meg - fotón, videón.
Nézzünk körül a szálláshely közvetlen közelében. Milyen látnivaló érhető el egy rövid, közepes vagy hosszú sétával? Akár tervezhetünk (és bemutathatunk) sétautakat is. Szolgáljunk ki ezekkel a "túrákkal" különböző célcsoport igényeket, készítsünk egyet a "felfedezőknek", egyet a "történelem-rajongóknak", egyet a "túrázóknak", egyet a "művészet-rajongóknak" és így tovább.
hotel2.jpgFotó Cherylsh.ng /Wikipeda (Creative Commons 3.0)

Ismertessük a programlehetőségeket
Nem csak a szálloda, de a környék programjairól is írhatunk. Ha a "túrák" már megvannak, akkor ezeket fűszerezhetjük szezonális vagy állandó programlehetőségekkel, hogy a vendégeink tényleg a lehető legjobban ki tudják használni az itt töltött idejüket.

Mindenki másért jön
Más az igénye egy családnak és más egy párnak. Lehet a cél a kikapcsolódás, a stressz-levezetés, de lehet az együtt eltöltött minőségi idő is. Egy városi szállodában ezek a célok még sokrétűbbek.
Készüljünk fel olyan hasznos tartalommal (a weben vagy akár kis prospektusban), ami az egyes célcsoportok segítségére lehet. Ha nem ismerjük kellőképp ezeket a célokat és a célcsoportokat, az ő igényeiket, akkor beszélgessünk a vendégekkel foglalkozó kollégákkal, vagy akár készítsünk rá egy kis kutatást.

We speak your language
Nem szigorúan tartalommarketing kérdés, de sajnos még mindig a kihívások egyike a legtöbb hazai szálláshely számára, hogy a megjelenés szóljon különféle nyelveken. Ma már nem elég az angol és a német. Plusz pont, ha nem csak a közvetlen ajánlat és a foglalás menete érhető el több nyelven, hanem a többi tartalom is!

A tartalom (és az ajánlat is!) legyen szezonális
Nincs annál riasztóbb, mint amikor a tél közepén a meleg lakásba visszahúzódva a szállodai ajánlatokban mondjuk dunai kenuzást hirdetnek... A honlapon akár negyedévente le lehet cserélni az ajánlatot, de sokkal jobb egy szezonális programkínálatot felépíteni, amelyből az éppen aktuális programelem mindig felbukkan az ajánlat mellett.

Kezeljük az esetleges ellenérzéseket
Bár a szállodai szakma - nem véletlenül - kifejezetten kényes a jó hírére, időnként felröppennek pletykák, hogy egy-egy hotel éttermében, konyháján milyen rémisztő dolgok zajlanak. Az ilyen pletykák nem csak az adott szálloda jó hírét csorbítják, hanem az egész szakmáét. Előzzük meg! Mutassuk be a konyhát, azokat, akik ott dolgoznak, az ételkülönlegességeket, s akár azt is, hogy ezek hogyan készülnek. Nem csak a készítés folyamata, hanem akár már a beszerzés is bemutatható, hiszen az alapanyagok is fontosak.

Mutassuk be a kollégákat
Egy szállodában fontos, hogy kényelmes legyen az ágy, de ezt nagyon nehéz egy weboldalon bemutatni. Ugyanúgy axióma, hogy azok a szállodai kollégák, akik a vendégekkel találkoznak, barátságosak és kedvesek legyenek. Meg tudjuk ezt előre, a honlapon mutatni? Meg. De ne is álljunk meg itt. Mutassuk be azokat a kollégákat is, akik a háttérben, arcukat nem adva, elhivatottsággal dolgoznak nap-mint-nap azon, hogy mi jól érezzük magunkat. Ez nem öncélú, a vendégekben bizalmat ébreszt az, ha látják, hogy minden körülöttük fog forogni, s akik a háttérben dolgoznak, azok is lelkesen, száz százalékot adnak az élményhez.
hotel3.jpg
Fotó Michael Plutchok /Wikipeda (Creative Commons 3.0)

Wellness, termál
Az egészség kimeríthetetlen téma. Lehet írni a víz összetételéről, hatásáról, megszólaltathatjuk a balneológust, írhatunk az érzésről, hogy milyen benne lenni, vagy milyen érzés utána, írhatunk a forrás történetéről, jövőjéről, akár a technikai dolgokról is. Isszuk a gyógyvizet vagy fürdünk benne? Egyébként ez is nagyszerű fotótéma...

Minden vendég egy történet
Ezt még nagyon sokszor le fogjuk írni, mert minden szektor számára megszívlelendő tanács: szólaltassuk meg a vevőinket! A rajongókat könnyebb, a többieknek meg fel kell kínálni valamilyen inszentívet. Az sem baj, ha segítünk megfogalmazni nekik, hiszen nem mindenki profi a szövegezésben, illetve nem biztos, hogy megteszi maga. Testimonial, testimonial, testimonial.

 
Ingyenes tartalmi audit!
Ha Ön a szállodaiparban dolgozik, s kíváncsi arra, hogy mivel lehetne a  website látogatóiból a mostaninál több foglalást generálni, illetve hogyan lehetne a tartalommarketing eszköztárával több embert elérni, kérje testre szabott tartalmi auditunkat. Áttekintjük a website-ját, szükség szerint más kommunikációs csatornáit, majd ötleteket adunk ezek javítására. Itt talál minket: hello@tartalomgyar.hu
 

 

Tartalomgyár bérelhető szerkesztőségként cégek, ügynökségek és a média számára készít szöveget, fotót, videót, grafikát, animációt - vagyis mindent, ami tartalom.
Ebben a blogban néhány tartalommarketing ötletet, javaslatot osztunk meg. Írd meg te is az ötleted, vagy szólj hozzá!
Címkék: hotel szálloda

Ne féljünk leírni a magától értetődőt

Avagy miről posztoljon egy internetszolgáltató

miazinternet.JPG

Azt gondolhatnánk, hogy amikor valami triviális, közismert, akkor azt nem is kell elmondani vagy leírni. Hiszen úgyis mindenki tudja. Felesleges pazarolni rá az időt, untatni vele az olvasót vagy a nézőt. Arról nem is beszélve, hogy ha valami olyasmit kezdünk el magyarázni, amit mindenki tud, még hülyét is csinálunk magunkból. Ujjal fognak ránk mutogatni, hogy na, ezek a kőkorszakban ragadtak. Még jó, hogy nem azt akarják a szánkba rágni, hogy melyik a jobb és bal kezünk.

Csakhogy a látszat csalhat. Vannak helyzetek, amikor igenis érdemes azt kommunikálni, amit egyébként magától értetődőnek gondolunk.

Az újságíró iskolában az első alaptételek között tanítják meg az ifjú titánoknak, hogy egy hírnek választ kell adnia az alábbi kérdésekre: ki, mit, mikor, hol, miért. Más szakvélemények szerint még az is ide tartozik, hogy hogyan. És vannak oktatók, akik második lépésként feltesznek még egy kérdést: leírtad azt is, ami magától értetődő?

Az ember ugyanis hajlamos azt hinni, hogy amit ő tud, azt mindenki más is tudja. Csakhogy ez egyáltalán nem így van. És hiába szedtünk össze profi módon minden infót egy témáról, ha ebből bizonyos dolgokat elfelejtünk megosztani másokkal.

Ez a szabály akkor lehet fontos a tartalommarketingben, ha edukálni akarjuk a piacot. Például olyan tevékenységet végzünk, ami újszerű, az emberek még nem igazán tudják, mire jó, miért is lenne rá szükségük, mikor és hogyan kellene használniuk. Ekkor bizony rá kell szánni az időt és energiát, hogy mindent alaposan elmagyarázzunk. Csupa olyan dolgot, amit mi már értünk, tudunk, és ami akár már a fülünkön jön ki. Ami nekünk triviális. De bele kell képzelnünk magunkat azoknak a helyébe, akik számára egyáltalán nem az.

Sőt, ez a helyzet még akkor is előfordulhat, amikor egy adott termék vagy szolgáltatás már nagyon elterjedt, de a továbblépéshez, bővüléshez meg kell szólítanunk azokat, akik még mindig nem vásároltak belőle, nem vették igénybe. És nem is tudják, miért kellene.

Ilyen szolgáltatás például az internet. Húsz éve információs szupersztrádának hívták, csupán maroknyi ember fért hozzá, a többieknek pedig lépten-nyomon magyarázni kellett, hogy mi az. Ma viszont úgy érezzük, hogy nem lehet élni nélküle, ezért aztán mindenki tudja, hogy a net mi mindenre való és hogyan kell használni. Pedig nem feltétlenül.

Nem mindenki vágja, mi az a gigabájt, sávszél, streaming, router, app, full HD és még sorolhatnánk. És ha innen kezdünk magyarázni, akkor nem is biztos, hogy meg fogja érteni. Ilyenkor bizony eggyel hátrébb kell lépni, messzebbről kell kezdeni. Ha jól csináljuk, meglepő dolog fog történni: a megcélzott közönség kifejezetten örülni fog neki, hogy az ő nyelvén szólunk hozzá, és végre megtudhat dolgokat, amelyeket már régóta szeretne. Csak nem merte megkérdezni, mert az olyan ciki. Vagy nem volt, aki foglalkozott volna vele.

Na ilyenkor derülhet ki, hogy bizonyos esetekben a triviális dolgokat is megéri leírni.

Tartalomgyár bérelhető szerkesztőségként cégek, ügynökségek és a média számára készít szöveget, fotót, videót, grafikát, animációt - vagyis mindent, ami tartalom.
Ebben a blogban néhány tartalommarketing ötletet, javaslatot osztunk meg. Írd meg te is az ötleted, vagy szólj hozzá!

Nyírni vagy írni, ez itt a kérdés

Tartalommarketing tippek fodrászoknak

Hajsütés - public domain.jpg

Kortól függetlenül biztosan emlékszünk a fodrászatok kirakatában lógó, sokszor megfakult frizura-poszterekre. Vagy a rongyosra lapozott katalógusokra, amelyekből stílust választhatunk magunknak.

Felmerül a kérdés: miért kérdezik meg minden egyes alkalommal a fodrászatban, hogy „milyenre szeretné?”. Pedig mennyivel hatásosabb lenne az a mondat nyitásként, hogy szerintem az ön hajszínéhez / arc- vagy fejformájához most egy ilyesmi frizura illene…

Lehetne ragozni, de itt az első tartalommarketing ötlet. Fodrászként a neten posztoljunk arról, hogy milyen fej- vagy arcformához milyen haj illik. Milyen szemszínhez milyen hajszínek illenek. Kimeríthetetlen téma, gyönyörűen lehet illusztrálni is.

De ennél tovább is mehetünk: számos olyan app elérhető már, amellyel meg tudom nézni a saját fotómon, hogy állna nekem ez vagy az a viselet. Nem kell újra feltalálni a kereket, használjuk azt, ami már megvan!

hairstyles.JPG
Forrás: Hair Try On by TAAZ

 

Hálás és nagy téma a trendek bemutatása. A hajviseletnek minden évszakban megvannak az aktuális trendjei. Csináljunk összefoglalót belőle. Emeljük ki az egyik posztban a szezon színeit, a másikban a szezon formáit, a harmadikban a hosszakat. Lehet még ragozni, s szintén könnyen illusztrálható – persze forrásmegjelöléssel.

Hajápolás. Mi történik két fodrászat-látogatás között, otthon? Hogyan érdemes hajat mosni? Használjak-e balzsamot? Hogyan tudom megőrizni / újra beállítani a formákat? Csomó-csomó tipp és trükk, amiket én már saját, logózott fotóval illusztrálnék. Esetleg videóval.

Divat. A fodrászat a divat központja. A fodrászok ismerik a trendeket, nem csak hajjal, hanem a teljes megjelenéssel kapcsolatban. Miért ne lehetne egy fodrász szalon divattanácsadó is? De, lehet, sőt! Lehet divattanácsadó a weben, de akár élőben, ott a szalonban is.

Csináld otthon! Ez az a téma, amely a legtöbb ellenérzést váltja ki, s ez teljesen természetes is, hiszen az alapgondolat az, hogy ha megtanítok valakit valamire, akkor az már nem fog utána hozzám jönni azért a szolgáltatásért. Pedig érdemes eggyel továbbgondolni ezt a sort: mi hány évig is tanultunk hajat vágni? Meg fogja ezt a kedves ügyfelünk tanulni egy blogból? Persze, hogy nem. Lehet, hogy az anyuka otthon le tudja vágni a kisfia haját egy 5-ös vágógéppel, s még az eredmény is elfogadható lesz. Viszont ezt a cikket nálunk olvasta el. Ismerni fogja a nevünket, ezért eszébe fog jutni akkor, amikor nincs ideje vagy energiája, esetleg elrontotta az előző vágást és most profit szeretne. Sorozat tehát: hogyan vágjunk hajat otthon? Részletesen, illusztrálva, gépeket bemutatva, technikákat elmagyarázva. Kifizetődik.

Szabad? Egyes fodrászatok külön arra specializálódtak, hogy nem kell bejelentkezni, hanem csak utcáról betérő vendégeket fogadnak. Ez egy működő marketing-stratégia (szegmens-választás). Ugyanakkor náluk sem látom azt, ami a digitális korban nekem evidens lenne: felmegyek a honlapjukra (mobil!), ahol Kati és Laci fodrászok profilja mellett világít egy zöld lámpa, hogy szabadok. Vagy, mennyi szabad idejük van a következő vendégig. Ez tartalommarketing? Igen, ez is az, információt osztok meg. Ugyan igaz, ehhez nem kell divatszakértő vagy újságíró...

Tartalomgyár bérelhető szerkesztőségként cégek, ügynökségek és a média számára készít szöveget, fotót, videót, grafikát, animációt - vagyis mindent, ami tartalom.
Ebben a blogban néhány tartalommarketing ötletet, javaslatot osztunk meg. Írd meg te is az ötleted, vagy szólj hozzá!



Tartalommarketing - így írnánk mi

Avagy miről fog szólni ez a blog

content customer magnet.jpg
Illusztáció: DigitalRalph / Creative Commons 2.0

 

A ma felnövekvő generáció számára biztosan hihetetlenül hangzik, de nem is olyan rég, még az internet elterjedése előtt egyedül a média kiváltsága volt az, hogy információkat, tartalmat juttasson el a széles tömegekhez. Manapság pedig teljesen természetesnek vesszük, hogy bárki tud tartalmat gyártani és megosztani, aki csak akar. Elképesztő mennyiségű szöveg, fotó, videó, podcast, infografika, animáció, mém zúdul nap mint nap a fogyasztók nyakába. Az emberek pedig szeretik és fogyasztják a tartalmakat.

Mit jelent ez a helyzet egy cégre, vállalkozásra nézve? Azt, hogy nem maradhat csendben. Neki is érdekes híreket, információkat kell közzétennie saját magáról, a tevékenységéről, a termékéről, szolgáltatásáról, ha azt szeretné, hogy észrevegyék, beszéljenek róla, foglalkozzanak vele. Mert ezáltal kerül bele az információs körforgásba, ettől épül az imázsa, és így lesz több ügyfele, vevője.

Elvileg ezzel nincs is semmi gond, hiszen minden eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy egy vállalkozás belevágjon a tartalomgyártásba. Szöveget írni, fényképezni, neten publikálni elvileg bárki tud. Nem nagy ügy.

Igen ám, de menet közben, a gyakorlatban felmerülhet pár kérdés. Miről is szóljon az a bizonyos tartalom? Milyen legyen a stílusa? Mitől lesz jó és érdekes mások számára? Mire fognak kattintani?

Nos, ezekre a kérdésekre próbálunk választ adni. Egy sorozatot indítunk útjára, melyben minden héten kivesézünk egy-egy vállalkozási területet, hogy ott hogyan használnánk a tartalommarketing eszközöket.

Tele vagyunk ötletekkel, s szívesen megosztjuk őket. Hátha egy-egy vállalkozás innen is kap inspirációt ahhoz, hogy elkezdjen tartalmakat készíteni és publikálni. Vagy ha már elkezdte, találhat néhány elemet, amit beilleszthet a meglévő stratégiájába.

Nem fogunk beszélni az elméletről. Rengeteg helyen, magyarul és angolul is utána lehet nézni annak, hogy mi a tartalommarketing definíciója, milyen platformokat érdemes választani, mikor és milyen hosszban kommunikáljunk, hogyan illusztráljuk a tartalmat vagy hogyan mérjük a megtérülését. Ehelyett arra koncentrálunk, amiben jók vagyunk: hozunk egy pár ötletet, jellemzően olyanokat, amiket mi is elkészítünk / elkészítenénk az ügyfeleinknek.

Természetesen az egyik kefekészítő vállalkozás teljesen más kihívásokkal küzdhet, mint egy másik kefekészítő vállalkozás, erre a blog keretein belül nem tudunk reflektálni. De miután a téma az utcán hever, azt gondoljuk, hogy egy jó ötletlistát általánosságban is össze lehet rakni.

Tartalomgyár bérelhető szerkesztőségként cégek, ügynökségek és a média számára készít szöveget, fotót, videót, grafikát, animációt - vagyis mindent, ami tartalom.
Ebben a blogban néhány tartalommarketing ötletet, javaslatot osztunk meg. Írd meg te is az ötleted, vagy szólj hozzá!

süti beállítások módosítása